2015. okt. 12.

Futócipő teszt - Nike Air Zoom Pegasus 32 - második forduló

Tesztelő és cikkíró: Makai Viki - ultrafutó


Szeptember 3-án lettünk egymáséi Nike Air Zoom Pegasus 32 futócipőmmel. Élménydús két és fél hét áll mögöttünk! Futottunk futópályán, sima és egyenetlen aszfalton, síkon, hegyen, kánikulában, szitáló esőben és langyos éjszakában, résztávot és hosszút – és persze jó párszor megtettük az otthon-ovi távolságot civilben, csak hogy stíl-szerűek legyünk. :) A közös pályafutásunk után nincsenek kétségeim: számomra meghatározó, fontos versenyen is elindulnék ebben a cipőben!




Jellemzően egyszerre egy pár futócipőm van, addig hordok magamnál kettőt, míg az új cipőt be nem töröm teljesen. Ez nálam azt jelenti, hogy kockázat és kellemetlenség nélkül teljesítek benne, és még egy 200 kilométert meghaladó versenyre SEM viszek váltó cipőt – bár ilyet idénre már nem tervezek. Ami viszont lesz: egy októberi 100 kilométeren mutatok neki először versenypályát, majd a 6 órás országos bajnokságon tesszük össze legjobb adottságainkat a cél érdekében. :)

Az első alkalommal 10 kilivel kezdtünk. Átlagosan könnyűsúlyú, puha talpú, jól illeszkedő cipő. Másfél számmal nagyobb a lábamnál, mégsem csúszkál benne, achillesnél kellően párnázott, széles első részében a lábujjak talajfogáskor kényelmesen elférnek. A cipő leírásában „integrált Flywire kábelek” valóban stabilitást és biztonságos illeszkedést adnak a lábnak, illetve ezeknek köszönhetően idomul a cipő a lábhoz a lépés passzív és aktív állapotában egyaránt. Igazából ez futás közben nem különösebben érezhető. Ritka az az érzés, hogy: „hm, kényelmes és mégis tartja a lábam”. Megfigyeléseim szerint, egy cipőről bevetés közben és utána ritka, mikor analitikusan végig dicséred magadban. Onnan tudod, hogy jó, hogy közben és utána semmi nem rossz. Kicsit nagy elvárás, de hát gondolja meg mindenki kétszer, aki futócipő akar lenni… :)


Pályák és körülmények tükrében

A Nike Air Zoom Pegasus 32 aszfalt cipő. Ezért kimondottan futó szőnyegre kevésbé ajánlanám, ellenben aszfaltra annál inkább. Első és hátsó csillapítása elegendő a sérülések elkerüléséhez, érzéseim és tapasztalataim szerint aszfaltra megfelelő biztonságot ad a cipő, azonban futó szőnyeggel kevésbé kompatibilis. Én magam is – mint a legtöbben – törekszem a változatosságra helyszín és sebesség tekintetében is. Olyankor „körözök”, vagy választom ugyanazt a pályát edzésre, ha a praktikusság (pl. munkába futás), vagy a szükség (esti sötétség) megkívánja. Otthonunkhoz közel is olyan utakat járok be, melyben erdei út és mező is található. Bár e cipőnek nem feladata, mégis mivel jó lábtartást biztosít, ezért az efféle enyhe terepviszonyok is jól vehetők vele!

A határvonal, ahol megálljt parancsolhat a cipő, az a köves talaj. Hétvégi hosszú


edzéseinket a János hegyen végezzük, erősen szinte végig aszfalt úton. Ez az aszfalt minőségileg nagyban eltér pl. egy briga úttól. Felülete durvább, olykor földdarabok és apró kavicsok találhatók rajta. Ez a cipő nem barátja az apró köveknek. Vagy nagyon is az, ezért szedi össze őket. Egy kő a gumis talpba szorulva zavaró jelenség. Valószínűtlen, hogy magától kijön, sok futóritmusból kizökkentő csoszogással is csak kis eséllyel, így vagy hallgatod és elképzeled, hogy ilyen lehet fél pár magas sarkúban márvány járólapon lépdelni, vagy megállsz és kiszeded. Talán ez a legegyszerűbb megoldás. A hátulütője viszont – lehet, hogy paranoiás meglátásnak tűnik – de az ultrafutó sokadik kilométerén túl, adott mentális állapotban nagyon is gyakorlati problémát jelenthet.


Pluszpont: a cipőfűző! A cipőfűző tapadása és hosszúsága abszolút ideális. Szimplán nem túl hosszú, de pont duplára köthető, és jól tart.

Meredek felfeléknél és lefeléknél a csillapítása elegendő – bár nem túl nagy tömeggel nyomom… A cipő súlya átlagosan könnyűnek mondható, akadálytalan, nem nehézkes benne a szintkülönbség okán a láb cipővel való együttes súlyának jelentősebb emelése. Szóval nem lett izomlázam attól, hogy nehezebb cipőben emelgetem a lábam a hegyen – hogy egyszerűbben mondjam.
Esős időben hamar ázik, de könnyen szárad, a nedvesség elvezetése lábizzadás területén a szellőzést tekintve jó! Vizes időben, jó minőségű aszfalton közepes a tapadása.


A sötétben futásra csak annyiban térnék ki, hogy egy kis fényvisszaverő (esetleg fluoreszkáló) jelzés erősen indokolt lenne rá.

100 km után:
Bő egy hete futunk együtt. Kényelmes, nem kell törnöm sehol, a cipő sem tör engem sehol, de maradjunk a fokozatosságnál. Tudom, hogy van, aki szeret szűz cipőben versenyezni. A lábbelit alkalmasnak is ítélem erre, de én szeretem a próbált, már bizonyított dolgokat. A cipő első talprészének rugalmassága a résztáv edzéseknél tudott legjobban érvényesülni. Inspiráló volt gyorsulni benne!

200 km után:
A rövidebb távoknál biztosra megyek már benne. Az első hosszabbunk 32 kili aszfaltos hegymenet volt. Itt igazából a súlyára voltam kíváncsi, a meredek felfeléknél ugyanis minden kis grammot megérezhet az elülső sípcsont izmom: „Teszt oké.” Ez az edzés annyiban volt meghatározó, hogy a cipő reményteljes volt a hosszú távok vállalásában is – ennyire nem vagyok szőrszálhasogató jellemzően, de mivel másik márka és technológia, mint amiben eddig futottam, ráadásul „tesztalany”, ezért a kiemelt figyelem. :)

300 km után:
Mostanra váltunk eggyé – ha mondhatom így. A cipő a polcon is tartja a lábam formáját, ha belelépek érzem hogy ez az ÉN cipőm, a talpában az én talpam formája. Számomra az a jó cipő, ami ezt az állapotot éri el hamar és tartja is meg sokáig. Kavicsszedéssel nem volt problémám, mert a gyorsakat és az iramjátékokat zenével futottam, a többi meg jórészt földút. Egy 52 + 28 kilis hétvége párosítást csináltunk meg láb-konfortzónán belül. A cipő lábamra formálódását élveztem a 28-asnál. Vasárnap éjfél előtt pár perccel fejeztük be férjemmel az edzést, ami csak azért kíván említést, mert a mozgásom hajlandóságot mutatott a szétesésre, de egy jó cipő jól kitaposott talpa a megfelelő rugalmasság megőrzésével segít jól helyezni a lépést. Segített is! :)

500 km-en túl:
A heti 10-15-ös futásokat változó iramban csináltam aszfalton, többnyire késő este. Immár egy jól bejáratott cipőről beszélünk, így kiszámíthatóan, előre láthatóan jól mentek benne az edzések. A hétvégi hosszú edzés viszont tartogatott meglepetéseket. 72 km folyamatos esőben, pocsolyákban taposva. Ilyen körülmények között fokozott a vízhólyag, lábfej vagy talp kidörzsölődésének veszélye. Ám ami még kockázatosabbá teszi az esőben futást, hogy a tócsák kerülgetése miatt, vagy az estleges csúszkálódások miatt (akár az úton, akár a cipőben) ösztönösen másképp próbálunk lépni, mint egyébként, ez pedig a sérülések melegágya. Szóval felváltva szitált, szakadt és esett ez alatt a kb. 7 és fél óra alatt. Mialatt a topom és a dzsekim sebesre dörzsölt, a lábfejem mindössze csak kiázott.


Várakozáson felül jól teljesített a cipő! :)

Mivel ezt várom magamtól, ezt várom a cipőmtől is.



Dióhéjban így telnek szép futós napjaink. Célversenyemig van még hátra kb. 100 kilométer edzés, majd ugyanennyi élesben előre!

Mivel számomra mindezen túl, a cipő élettartama, illetve az optimális csillapítás időbelisége a kérdés, ezért igyekszem hamar belerakni még egyszer ennyit, és jelentkezem. :)

Nike Air Zoom Pegasus 32 futócipőt szeretettel és jó lelkiismerettel ajánlom rövid, közép, hosszú és ultra távok teljesítésére is, aszfalton, iramtól függetlenül mindenkinek!


Tisztelet a Playmax-nek és Csényi Ritának a sportfelszerelésen keresztül a sport népszerűsítéséért és köszönet az új cipő kipróbálásának lehetőségéért. :)





Szólj hozzá!